Zenei stílus: reggae,dancehall,hip-hop,funk,rock
Bemutatkozás:
A 2005-ben alakult Irie Maffia rövid idő alatt a fiatal magyar közönség egyik kedvenc koncertzenekarává nőtte ki magát. Nem csoda, hiszen a reggae, hiphop, rock és funk határait egymásba mosó bandának már a frontvonalában is koncentrálódnak az újgenerációs kedvencek: az elsőszámú underground díva Sena, a Zubolyból is jól ismert Busa és a Brains frontembere, MC Columbo licitálnak egymásra szövegeikkel. A tizenegytagú válogatott fúvósszekcióját a jazz berkekben komoly nevet szerzett trombitás, Barabás Lőrinc és a zenekarvezető Dermot biztosítják, a hammond orgonán pedig Jumurjack Ruby szaggat.A sikert meglovagolva szinte minden környező országban turnéztak Romániától Németországig, de a portyázás csúcspontja mégis az olaszországi Rototom Sunsplash, a kontinens talán legkomolyabb reggae-versenye volt 2007 nyarán: az Irie Maffia csapata több mint száz európai zenekart maga mögé utasítva a házigazda olaszok mögött a második helyen végzett.
Első kiadványuk 2006 elején jelent meg: az egyik legnépszerűb európai dancehall-zenekar, a német Seeed által elhíresült Rodeo riddimre, azaz dancehall alapra készült el az Irie Maffia saját verziója.Legújabb kiadvány: Irei Maffia - Fel a kezekkel [2007]

Itt lépett fel (1 db)
Hozzáfűzött kommentek
-
-
-
-
Dj Baggio2009-07-21 21:26:16 | #1.csá figyi hogyan kell h énis bekerüljek a Dj-hez mert nemnon tom
-
-
Party naptár
Legnépszerűbb programok az ismerőseim körében