Titkos találkák? Ez a tökéletes randihelyszín!

A párkapcsolatok kialakulásának és a két ember közötti ismerkedésnek ezernyi módját ismerjük napjainkban. Míg néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a számítógép előtt ülve bukkanjunk rá életünk szerelmére, addig manapság nem csak tartós kapcsolatok, de rövidtávú ismeretségek is egyszerűen és gyorsan szövődnek a világhálón keresztül. Az egyalkalmas találkák és a gyakran személytelen együttlétek ellenére azonban nem állítható, hogy egyértelműen negatív kicsengéssel kellene a netes ismerkedésnek bírnia.

A titokban elküldött e-mail-ek és a nehezen összehozott találkák ugyan gyakran párkapcsolat mellett működnek, de alapvetően elmondható, hogy az erkölcsről alkotott elképzelés fordult egy nagyot. Sokan azon a véleményen vannak, hogy aki egyszer belekóstol a tiltott gyümölcsbe, az nehezen mond le róla az évek múlásával. Persze kialakulhatnak olyan kapcsolatok, melyek esetében a hűség egyfajta magától értetődő érzésnek számít, és sok múlik azon is, milyen tapasztalataink vannak a másik nemmel összefüggésben. Ítélkezni mindig a legegyszerűbb, ám gyakran olyan emberek is belesétálnak a titkos viszony fenntartásának csapdájába, akik egyébkén szilárd elképzelésekkel rendelkeztek korábban a hűségről.

Continue reading “Titkos találkák? Ez a tökéletes randihelyszín!”

Idén már a zalai fürdőket is ellepik az orosz turisták?

Az elmúlt lassan egy évben hazánk számos fürdőjében, turisztikailag frekventált területén megtapasztalhattuk, hogy egyre több orosz turistával találkozhattunk. A tendencia úgy látszik idén is folytatódik, s ez alól már a zalai fürdők sem számítanak kivételnek. A régió központjának számító Zalaegerszeg mindig is nagy népszerűségnek örvendett a strandolásra, fürdőzésre vágyók körében, s külföldi vendégek is szép számmal megfordultak területén. Az oroszok számára megfizethető és biztonságos úti célnak számító Magyarország minden valószínűség szerint idén nyáron is vonzza majd a határainkon túlról érkező nyaralni vágyókat. Ez azonban semmiképpen se tántorítson el az utazástól, hiszen mind szálláshely, vendéglátóhely, mind fürdők tekintetében akad bőven lehetőség a pihenésre.

Zalaegerszeg fürdője minden évben nagy népszerűségnek örvend. Ugyan a hideg hónapokban is kínál fedett medencéiben fürdőzési lehetőséget, de nyaranta jelentősen kibővül ennek köre. A Balaton közelsége is a turisztikai központ mellett szól, de a környék természeti értékei, kiránduláshoz ideális helyszínei és fürdőkomplexumai szintén növelik a régió kedveltségét. A környéken rengeteg a jó minőségű hotel, így a luxus megszállottjai éppen úgy megtalálják számításukat, mind a csendes pihenést kedvelők, vagy éppen a takarékos megoldások hívei. Continue reading “Idén már a zalai fürdőket is ellepik az orosz turisták?”