Az egész család elégedetten jár ide

Jó hírem van. Van végre egy fogászat újbuda területén, ami nekem és a családomnak is minden szempontból tökéletesen bevált, és amiben végre megbízunk.  Na, jó, kicsit túloztam, az, hogy ez a fogászat újbuda területén van, sajnos nem tökéletes, mert a szomszédban jobb lenne, de így hogy a városon át kell menni, is maradéktalanul megéri, sőt, ha az ország másik részén lakik valaki, annak is azt javaslom, hogy komolyabb beavatkozásokra mindenképpen jöjjön ide.
Ez a XI kerület fogászat pedig nem más, mint a Kondorosi, ahol kellemes hangulat, felkészült és valóban profi orvosok, megfizethető árak és kedves, megnyugtató mosolyok várják a pácienseket.
Már jó pár éve jár ide a családom több tagja, kisebb-nagyobb beavatkozásokra, vagy épp kontrollra, de még mindenki, minden alkalom után elégedetten jött el. Azt nem mondanám, hogy jó kedvűen, mert mikor édesanyámnak új fogsort varázsoltak, csontfeltöltéssel, csapokkal és mindennel, a közel másfél éves művelet alatt, volt, hogy nem igazán tudott mosolyogni, mikor befejeztek egy-egy lépést, de most, hogy már évek teltek el és a teljes fogsora tökéletes, ő is azt mondja, hogy maradéktalanul elégedett.
Tehát ha jó fogorvost keres, akkor XI kerület fogászat és a Kondorosi!

Vélemény, hozzászólás?