A realitás talján álló szén fűtőértéke táblázat

szén fűtőértéke táblázat

Eljött az ideje annak, hogy alaposan kitakarítsuk a raktárt és felmérjük, körülbelül mennyi tüzelőre lesz szükségünk ebben az évben! Ezt mindenképpen számítsuk ki okosan és körültekintően, mert nem volna szerencsés, ha a szezon vége előtt kifogynánk a fűtőanyagból. Legyen társunk a szén fűtőértéke táblázat, amiben pontos adatokat találunk arra vonatkozóan, hogy a szemcsés, ömlesztett, brikett változatok mit nyújtanak! Természetesen nem mindegy, hogy milyen fajtáról van szó. Létezik lignit, barna- és feketeszén egyaránt. Ezeknek az ár-érték aránya szintén meghatározó arra vonatkozóan, hogy melyik mellett érdemes dönteni. A szén fűtőértéke táblázat jóvoltából, végezhetünk egy előzetes kalkulációt arra vonatkozóan, hogy mennyi kalóriára van szükség egy szezon alatt. Ha ezzel megvagyunk, már jöhet a tökéletes alapanyag kiválasztása. Rangsoroljuk bátran a termékeket és a szén fűtőértéke táblázat révén eldönthetjük, hogy melyik éri meg leginkább a beszerzést.

Természetesen nem mindig dönthetünk úgy, ahogyan mi azt szeretnénk. Ha csak a tényeket nézzük, akkor azt látjuk, hogy a barnaszén égéshője kivételesen magas, de az ára is ezzel együtt nő. Megfelelő technológiával, az olcsóbb lignitből is kihozhatunk majdnem ugyanolyan hatékonyságot. Itt az érzelmeknek semmi helyük és csakis a puszta adatokra hagyatkozhatunk! Vegyük számításba azt, hogy a vegyes fűtési rendszerekben nem elegendő a barnaszén égéshője, mint kiindulási pont, mert annak beizzításához kellő mennyiségű fára is szükség van, a tökéletes parázságy készítéséhez. Sokat úgy gondolják, hogy környezetromboló a fosszilis anyagok ezen válfajával melegíteni. Viszont az igazság az, hogy a modern technikai fejlesztések révén megalkotott kazánok olyan kapacitással égetik el az alapanyagot, hogy abból jóformán nem szabadul ki a környezetbe csak minimális káros összetevő. A barnaszén égéshője mellett, még a hamutartalmat is vegyük figyelembe! Minden adat birtokában nem marad más dolgunk, mint meghozni a lényegi döntést és kitartani mellette. Bízzunk a megérzéseinkben és a matematika racionalitásában!

Vélemény, hozzászólás?