A napallergia hamar beazonosítható

arc

Amikor az ember beteg lesz, akkor érzékeli, hogy valami megváltozott a szervezetében, és segítséget keres magának. Vajon miért nincs ez így akkor is, amikor a bőrrák tünetek előbukkannak? A legegyszerűbb magyarázat erre az, hogy nem veszik észre azt. A tünetek ugyanis általában lassan, akár évek alatt jelenhetnek meg, és ugyanilyen lassan súlyosbodhatnak. Ez sok esetben nem okoz kellemetlenséget a betegnek, csupán esztétikailag véli másnak az adott területet. Sokan pedig még mindig azzal a téves meggyőződéssel élnek, hogy ha valakinek rákos lesz valamije, akkor az fáj neki.

Ez az esetek többségében nem igaz, mint ahogyan a bőrrák tünetek is ezt mutatják. Gyakran csupán elszíneződött, megnőtt anyajegyeket látnak az emberek magukon, ami esetleg viszkethet is. De ennél többet nem szoktak észrevenni. Azonban ez a legnagyobb tévedés, amit valaki megtehet a bőrrák tünetek esetében. A jeleket nem szabad lekicsinyelni és figyelmen kívül hagyni. Sőt, aki sokat napozik, annak tisztában kell lennie azzal, hogy melyek az elsődleges tünetek.

A napallergia beazonosítása azonban szinte mindenkinek könnyen megy, ha egy kicsit is figyel a teste jelzéseire. Az allergizáló tényezőnek kitett testrészen szokott megjelenni a leghamarabb a tünet. Ez mindenkinél más típusú lehet és más intenzitású is. Van, akinél azonnal jelentkezik, másnál csak másnap reggel. Eléggé széles a spektruma tehát a napallergia jeleinek, de mégis hamar észrevehetők. Az is lehet a napra allergiás, aki eddig semmire sem volt. Ugyanis ez a fajta téves immunreakció megjelenhet akár egy bizonyos gyógyszer mellékhatásaként vagy akár az új napfényvédő krémre adott bőrreakcióként.

De az is gyakori, hogy a napallergia tüneteit produkálja valaki egy bizonyos kozmetikum által érintett bőrfelületen, például ott, ahol beparfümözte magát, vagy ahol bekente magát arckrémmel. Természetesen, vannak olyan allergiások is, akiken már egész kiskoruk óta megjelennek a napallergia tünetei. Számukra csak egyetlen megoldás a napsugárzás kerülése még a délutáni időszakban is.

Vélemény, hozzászólás?